SasuSaku

Ez tőlem nem a megszokott novella lesz, hanem az, hogy mi lett volna, HA ez, meg ez történik. Remélem tetszeni fog^^ jó olvasását^^ most nem fogok zenét ajánlani hozzá, mivel ehhez nem tudok. :'D

Haruno Sakura, aki megélte a negyedik nagy ninja háborút. Haruno Sakura az, aki egyedül maradt a Hetes Csapatból. Már három éve történt a ninja háború, mégis egyedül van. Sokan próbáltak neki segíteni. Mégse sikerült. Hogy miért? Nyomasztja, hogy nem segített a sok sebesülten. Nyomasztja, hogy a legjobb barátja, s szerelme a karjai között halt meg. Azóta Hinata bunkón viselkedik vele, megérti, ő is bunkó lenne azzal a személlyel, ha a szerelme az ő keze közt halna meg, úgy hogy nem tudott neki segíteni. Azóta a nap óta, csak a kórházba van. Próbálja azokat a gyerekeket segíteni, akik a háborúban elvesztették mindkét szülőjét, nem akarja, hogy úgy járjanak, mint Naruto és Sasuke. Egyik nap sétált a kórház felé, mikor látta, hogy Ino felé sétált.

- Na, nem! Nem, és nem! Szépen eljössz velem vásárolni. Nem hagyom, hogy a kórházban legyél. Ideje ismerkednek! 19 éves vagy cseszd meg. Nem élhetsz a múltban, ők elmentek, soha nem jönnek vissza! – oktatta ki a szőke hajú barátnőjét, aki szomorúan ránézett, majd megrázva a fejét, hátat fordított neki, s haza ment. – Sakura! – kiáltott barátnője után.

Mikor hazaért, lerakta táskáját, s levette szandálját, majd bement a szobájába, ahol az ágyra vetette magát, s elkezdett keservesen zokogni.

- Nem tudja... Honnan is tudhatná? Senki se tudja, hogy mennyire fáj az elvesztésük, nem csak a legjobb barátomról, és a szerelmemről van szó. Ők voltak a családom. – zokogott keservesen, miközben szakadozottan vette a levegőt.

Megfogta kunai-át, s három csíkot húzott bőrére, amik közül, kibuggyant a vérvörös nedű. A lány nézte, ahogy lecsordul a karján a vér, majd letörölte egy zsepivel, s begyógyította, hogy ne látszódjon a vágások nyoma. Felállt, majd a szekrényéhez sétálva, átvett egy fekete nadrágot, s a kedvenc vörös felsőjét, mivel látta, hogy kint vihar lesz, ezért egy fekete pulcsit is kivett a szekrényéből. Felvette a ruhadarabokat, majd felvette a szandálját, s elkezdett sétálni a faluba. Csepegni kezdett az eső, ezért felrakta a kapucniját.

Mikor jobban elkezdett esni az eső, a lány pont akkor érte el azt a helyet, ahol Naruto a középső oszlophoz volt kötözve. Halványan elmosolyodott, majd felnézett az égre.

- Hiányoztok srácok, bárcsak itt lennétek. – szipogott.

- De hát itt vagyunk. – mondta egy mély hang mögötte, amire a lány hátrafordulva meglepődött, az obszidián szemek, s kék szemek láttán.

- Naruto? Sasuke? – a szája elé tette a kezét, hogy zokogását tompítsa, s a fiúkhoz rohant, hogy megölelje őket.

A fiúk ezen halványan elmosolyodva karjaikba zárták a lányt, igaz Sasuke meglepődött a lány tettén, de örült neki.

- De, hogyan? És hol voltatok? Éreztem, ahogy nem ver tovább a szívetek. – távolodott el a lány beszéde közben.

- Nos, hát az úgy volt Sakura-chan. – kezdett bele a szőke hajú, s töviről-hegyire elmondta, hogy mégis mi történt velük.

- Kik tudják még, hogy éltek? – kérdezte a smaragd szemű hirtelen.

- Csak te, meg Kakashi, és Hinata, meg Ino... Igazából mindenki. – válaszolta a hollófekete hajú.

A lány meglepődött, majd megropogtatta öklét, s a két fiú ijedten nézett egymásra, majd mindkét fiú megkóstolta a lány ökleit. És kábé 10 méterre repültek a földet feltúrva maguk előtt. A lány dühösen oda sétált hozzájuk, majd a lábuknál fogva felemelte őket, s neki vágta őket a fákhoz. A smaragd szemű csak akkor nyugodott le, amikor a kettő idiótát agyon verte.

- Sakura-chan, még mindig erőset ütsz. – simogatta meg kobakját ahol nem egy pukli keletkezett.

- Aha. – motyogta halkan a fiú, ő többet kapott a szőke hajúval ellentétben. Szerinte, még az a csontja is eltörött, aminek nem kéne, hogy eltörjön. – Most, hogy elgyepáltál mindkettőnket, esetleg nem akarsz minket meggyógyítani? – szisszent fel a fájdalomtól az ónix szemű, be kell vallania magának, erősen tud ütni a lány, nem szeretné többször megtapasztalni a lány ökleit.

- Persze, hogy meggyógyítalak benneteket. – motyogta a lány, majd a két kezébe koncentrálva letérdelt a két fiú elé, s elkezdte őket gyógyítani. – Tényleg, Naruto. Hinatától mit kaptál, mikor meglátott?

- Hát... - kezdett volna bele, de az obszidián szemű előbb elmondta.

- Elvörösödött, majd Hinata öklét is megkóstolta. – megvonta a vállát hanyagul az obszidián. - Mondjuk, meglepődtem rajta. – nevetett fel halkan a fiú. – Viszont, ideje felkelned Sakura, nem ragadhatsz örökre a múltban, tovább kell lépned.

- Mi? – nézett hirtelen rá a két fiúra, majd annyit vett észre, hogy minden elkezdett sötétedni előtte.

A lány felriadt, majd szakadottan kezdte el szedni a levegőt, a könnyei majdnem kicsordultak, mikor egy kar körbe ölelte a derekát.

- Megint azaz álom? – kérdezte a lány párja, aki csak bólintott. – Nézz rám. – kérlelte halkan a férfi a rózsaszíntől, aki lassan, de ránézett. – Soha, ismétlem soha, nem fogunk, se én, se Naruto elhagyni. Majdnem meghaltunk a háborúban? Igen, de azért nem haltunk meg, mivel te megmentettél minket. Ha te nem gyógyítasz meg minket. – mosolyodott rá halványan a hollófekete hajú, majd átölelte párját, aki viszonozta az ölelését. – Nagyon szeretlek, cseresznyevirágom.

A lány újra elmosolyodott, majd elaludt a párja vállán, tudva, ő itt lesz mindig, és vigyázni fog rá.

Szavak száma: 807