MinaKushi-Monster
Uzumaki Kushina 7 évesen a családjával új otthonába költözött, pontosabban egy kisvárosba Konohába. A Konohai Imakagure nevezetű általános iskolába íratták be, ahol a vörös haja miatt sokan csúfolták, egy valakit kivéve ő volt Namikaze Minato. Minatonak már az első perctől kezdve megtetszett a lány, pontosabban első látásra belészeretett. A vörös hajú lányt, nem csak a vörös hajáért csúfolták annyian, hanem a családjukról elterjedt pletykák miatt is. Miszerint boszorkányságokat tesznek, holtakat támasztanak fel, szellemekkel és démonokkal kötnek véresküt, varázslatokat hajtanak végre, s az ilyen pletykák miatt utálták ki a lányt. Pontosabban annyira nem is pletykák a pletykák, hogy miért? Kicsit utazzunk az időben, majd ott mindenre megkapjátok a választ.
10 évvel később:
- Te vörös hajú ribanc, te rohadt boszorkány. A máglyán fogsz elégni a nyomorult családoddal együtt. – tépte hosszú vörös haját az egyik barna hajú lány a sok közül, a többiek nem szálltak be, nem is segítettek neki, helyette csak kigúnyolták, és nevettek rajta. –
- Hagyjátok békén! – kiáltotta valaki a távolból, a lányok csak megfordultak, és azonnal elolvadtak a látványtól. –
- De, Minato! Miért véded meg mindig ezt a boszorkány ivadékot? Nézz rá! Természetellenes vörös haja van, sötétkék szemei, amik akár a vesztedet is okozhatják. Ezen belül akkora egy szűz ribanc, hogy az hihetetlen. Csak játszani akar veled, hogy megkapja a lelkedet, és feláldozzon a démonoknak. – oktatta ki egy szőkésbarna hajú lány, de Minato mit sem foglalkozott velük, oda ment a vörös szépséghez, majd segített neki felállni. –
- Jól vagy? – kérdezte tőle halkan. –
- Persze, köszönöm. – mosolyodott el halványan a lány. – De nem szeretném, hogy bajba kerülj miattam. Inkább kerülj el. – suttogta a lány komolyan. –
- Nem érdekel!
- Pedig érdekeljen, te bolond! Bajt hozok rád! Ne. Gyere. A. Közelembe. – sziszegte a sötétkékszemű. –
- Ne mondd, meg hogy mit csináljak. Te az enyém vagy cica. – mosolyodott el perverzen, a szőke hajú. – Mindig is az enyém voltál. – hajolt közelebb a lányhoz, majd beleharapott a fülcimpájába. –
- Szállj le rólam! – majd egy határozott mozdulattal, úgy tökön rúgta, hogy ott helyben összegörnyedt. – Ja, és szólj a kurváidnak, hogy ők is szálljanak le rólam. – sziszegte a fiú fülébe. - Megértetted?
- Megh. - nyögte ki nehezen. -
- Én is így gondoltam.
Kushina mindig is ilyen volt, egyik pillanatban egy törékeny virágszál, a másik pillanatban, meg pszichopatákat megszégyenítően kínozta áldozatait. Nem is értem miért. Az ő családjukban ez szokás volt. Minél többen félnek tőlük, annál erősebbek. Pontosabban az Uzumakikat gonosz boszorkányoknak is hívták. Kushina se volt különb, vérvörös hajával, sötétkék szemeivel, és fekete ruháival. Minato viszont meglátta benne a jóságot, ahogy most is. Azt kérte tőle, hogy ne foglalkozzon vele, különben bajba fog kerülni, ez mi ha nem törődés a másikkal? Vagy csak játszadozni akar vele, vagy próba elé állítani a fiút, és ha átmegy, párja lesz a halálukig.
- Mirai-t el kéne tenni láb alól, kezd idegesíteni az a szuka. – gondolta magában a lány. – Már nem sokáig tengeted a napjaidat. Mirai Akashima. – suttogta gonoszan a lány. –
Mikor Kushina hazaért, átöltözött, majd lement a pincébe, ahol a jól ismert pentagramma szerepelt. Furcsa nyelven kezdett el kántálni. Pontosabban az Uzumakiknak a nyelvén kezdte el hívni, a démonok királyát, pontosabban a familiárisát, Kurama-t.
- Kushina... Már rég hallottam rólad. Miért hívtál? – kérdezte kíváncsian a rókadémon. –
- Segítened kell.
- Miért érzem azt, hogy az a fiú van a dologban? – gyanakodva oldalra billentette a fejét a róka. –
- Még mindig tudod, hogyan kell az ilyenekre rá érezni. – mosolyodott el a lány kedvesen. –
- Te tudod a legjobban, hogy megérzem az ilyeneket. – mosolyodott el a vörös démon. – De mesélj róla, hátha tudok segíteni.- Az van, hogy ma is megvédett a többiektől. Pedig már többször is elmondtam neki, hogy nem kéne. Viszont egy lány, állandóan a nyakán lóg. Hülye ribanc! – sziszegte a rőt hajú. –
- Ha nem ismernélek, akkor azt mondanám, hogy rühelled a csajt. De te Kushina, féltékeny vagy arra a csajra. Meg találtad az örökpárodat, ahogy érzem, nem de? –
- Néha, kezdem unni, hogy ennyire ismersz. – sóhajtott fel hirtelen. –
- Persze-persze, én is ezt mondanám. De a csajjal mit csinálsz? Ide hozod, megkínzod, majd megölöd, és feláldozod nekem, hogy „lakmározzak" a lelkéből, és örök szenvedésre kárhozzam a maradék lelkét?- Eddig nem ez volt a tervem, de ez is tökéletesen megfelel. – vigyorodott el gonoszan. –
- Vigyázz azért azzal a lánnyal! Nehogy bajba kerülj, a vadászok már nem csak éjjel támadnak, hanem fényes nappal is. – ezzel a mondattal a rókadémon eltűnt a lány szeme elől, aki csak mosolyogva állt a pincébe, majd visszaindult a szobájába, ahol konstatálta, hogy napnyugta van. Ezen elmosolyodott, majd teljesen feketébe öltözve kilépett a ház ajtaján, és mikor megfordult, meglepődött, hogy kit talált az utcán, fél ájultan. –
- Minato...? – kérdezte megdöbbenten, majd oda futott a fiúhoz, segített felállnia. – Mit keresel itt? És miért vagy csurom véres?
- Menekülj... Fuss Kushina! – köhögte fel a vért a kék szemű. –
- Minato meg ne halj nekem itt. – könnyezett be a lány. – Mi lesz velem nélküled? Ki fog mindig idegesíteni a szerelmével?
- Bocsánat, Kushina. Ezt már nem fog többször megtörténni. – mosolyodott el fájdalmasan a fiú. –
- Ne merészelj meghalni! Hallod, nem érdekel, mibe kerül, de ne halj meg. – sírta el magát a vörös hajú. –
- Ne sírj... Nem szeretem, ha sírsz. – simított végig a lány arcán, s kilehelte a lelkét. –
- Minato... Minato!!! – visított fel fájdalmasan a vörös hajú, elkezdett remegni, ahogy az erejét használta, hogy visszahozza szerelmét. Kushina nem tudta visszahozni Minatot az élők közé. Ezzel bezárólag egy hatalmas sikítás hagyta el torkát. A halál sikolya. Ez egy olyan varázslat volt, aminél egy teljes várost el lehetett pusztítani. Konoha is elpusztult. Kushina az utolsó leheletét kilehelve borult rá szerelmére, hogy a túlvilágon találkozhassanak.
- Hagyjátok békén! – kiáltotta valaki a távolból, a lányok csak megfordultak, és azonnal elolvadtak a látványtól. –
- De, Minato! Miért véded meg mindig ezt a boszorkány ivadékot? Nézz rá! Természetellenes vörös haja van, sötétkék szemei, amik akár a vesztedet is okozhatják. Ezen belül akkora egy szűz ribanc, hogy az hihetetlen. Csak játszani akar veled, hogy megkapja a lelkedet, és feláldozzon a démonoknak. – oktatta ki egy szőkésbarna hajú lány, de Minato mit sem foglalkozott velük, oda ment a vörös szépséghez, majd segített neki felállni. –
- Jól vagy? – kérdezte tőle halkan. –
- Persze, köszönöm. – mosolyodott el halványan a lány. – De nem szeretném, hogy bajba kerülj miattam. Inkább kerülj el. – suttogta a lány komolyan. –
- Nem érdekel!
- Pedig érdekeljen, te bolond! Bajt hozok rád! Ne. Gyere. A. Közelembe. – sziszegte a sötétkékszemű. –
- Ne mondd, meg hogy mit csináljak. Te az enyém vagy cica. – mosolyodott el perverzen, a szőke hajú. – Mindig is az enyém voltál. – hajolt közelebb a lányhoz, majd beleharapott a fülcimpájába. –
- Szállj le rólam! – majd egy határozott mozdulattal, úgy tökön rúgta, hogy ott helyben összegörnyedt. – Ja, és szólj a kurváidnak, hogy ők is szálljanak le rólam. – sziszegte a fiú fülébe. - Megértetted?
- Megh. - nyögte ki nehezen. -
- Én is így gondoltam.
Kushina mindig is ilyen volt, egyik pillanatban egy törékeny virágszál, a másik pillanatban, meg pszichopatákat megszégyenítően kínozta áldozatait. Nem is értem miért. Az ő családjukban ez szokás volt. Minél többen félnek tőlük, annál erősebbek. Pontosabban az Uzumakikat gonosz boszorkányoknak is hívták. Kushina se volt különb, vérvörös hajával, sötétkék szemeivel, és fekete ruháival. Minato viszont meglátta benne a jóságot, ahogy most is. Azt kérte tőle, hogy ne foglalkozzon vele, különben bajba fog kerülni, ez mi ha nem törődés a másikkal? Vagy csak játszadozni akar vele, vagy próba elé állítani a fiút, és ha átmegy, párja lesz a halálukig.
- Mirai-t el kéne tenni láb alól, kezd idegesíteni az a szuka. – gondolta magában a lány. – Már nem sokáig tengeted a napjaidat. Mirai Akashima. – suttogta gonoszan a lány. –
Mikor Kushina hazaért, átöltözött, majd lement a pincébe, ahol a jól ismert pentagramma szerepelt. Furcsa nyelven kezdett el kántálni. Pontosabban az Uzumakiknak a nyelvén kezdte el hívni, a démonok királyát, pontosabban a familiárisát, Kurama-t.
- Kushina... Már rég hallottam rólad. Miért hívtál? – kérdezte kíváncsian a rókadémon. –
- Segítened kell.
- Miért érzem azt, hogy az a fiú van a dologban? – gyanakodva oldalra billentette a fejét a róka. –
- Még mindig tudod, hogyan kell az ilyenekre rá érezni. – mosolyodott el a lány kedvesen. –
- Te tudod a legjobban, hogy megérzem az ilyeneket. – mosolyodott el a vörös démon. – De mesélj róla, hátha tudok segíteni.- Az van, hogy ma is megvédett a többiektől. Pedig már többször is elmondtam neki, hogy nem kéne. Viszont egy lány, állandóan a nyakán lóg. Hülye ribanc! – sziszegte a rőt hajú. –
- Ha nem ismernélek, akkor azt mondanám, hogy rühelled a csajt. De te Kushina, féltékeny vagy arra a csajra. Meg találtad az örökpárodat, ahogy érzem, nem de? –
- Néha, kezdem unni, hogy ennyire ismersz. – sóhajtott fel hirtelen. –
- Persze-persze, én is ezt mondanám. De a csajjal mit csinálsz? Ide hozod, megkínzod, majd megölöd, és feláldozod nekem, hogy „lakmározzak" a lelkéből, és örök szenvedésre kárhozzam a maradék lelkét?- Eddig nem ez volt a tervem, de ez is tökéletesen megfelel. – vigyorodott el gonoszan. –
- Vigyázz azért azzal a lánnyal! Nehogy bajba kerülj, a vadászok már nem csak éjjel támadnak, hanem fényes nappal is. – ezzel a mondattal a rókadémon eltűnt a lány szeme elől, aki csak mosolyogva állt a pincébe, majd visszaindult a szobájába, ahol konstatálta, hogy napnyugta van. Ezen elmosolyodott, majd teljesen feketébe öltözve kilépett a ház ajtaján, és mikor megfordult, meglepődött, hogy kit talált az utcán, fél ájultan. –
- Minato...? – kérdezte megdöbbenten, majd oda futott a fiúhoz, segített felállnia. – Mit keresel itt? És miért vagy csurom véres?
- Menekülj... Fuss Kushina! – köhögte fel a vért a kék szemű. –
- Minato meg ne halj nekem itt. – könnyezett be a lány. – Mi lesz velem nélküled? Ki fog mindig idegesíteni a szerelmével?
- Bocsánat, Kushina. Ezt már nem fog többször megtörténni. – mosolyodott el fájdalmasan a fiú. –
- Ne merészelj meghalni! Hallod, nem érdekel, mibe kerül, de ne halj meg. – sírta el magát a vörös hajú. –
- Ne sírj... Nem szeretem, ha sírsz. – simított végig a lány arcán, s kilehelte a lelkét. –
- Minato... Minato!!! – visított fel fájdalmasan a vörös hajú, elkezdett remegni, ahogy az erejét használta, hogy visszahozza szerelmét. Kushina nem tudta visszahozni Minatot az élők közé. Ezzel bezárólag egy hatalmas sikítás hagyta el torkát. A halál sikolya. Ez egy olyan varázslat volt, aminél egy teljes várost el lehetett pusztítani. Konoha is elpusztult. Kushina az utolsó leheletét kilehelve borult rá szerelmére, hogy a túlvilágon találkozhassanak.
Igen, ez csak ilyen kis rövidre sikeredett, és ennek se tervezek folytatást. Remélem tetszett^^ Szavak száma: 924
Megjegyzések
Megjegyzés küldése