SasuSaku-Kezdet

Egy rózsaszín árny suhant el a háztetőn. Gyorsan haladt a Hokage ház felé, most tért vissza a küldetéséről, s szeretne minél hamarabb az ágyába kerülni, hogy kipihenje a küldetés fáradalmait. Macska formájú Anbu maszk takarta el arcát. Mikor oda ért a Hokage házhoz, a folyóson sétálva elért a kívánt ajtóhoz, illedelmesen bement, majd mikor hallotta a „szabad” szót belépett az ajtón.

- Látom sikeresen végeztél a küldetéseddel. – mosolyodott el a férfi a székben, mire a lány bólintott. – Történt valami a küldetés során? – kérdezte az ezüsthajú férfi.

- Nem. – felelte tömören a lány.

- Rendben, a jelentésedet add ide, utána mehetsz. – mire a lány a férfi asztalára letéve a jelentését, elindult az ajtó felé, s mielőtt kilépett volna az ajtón Kakashi megszólalt. – Sasuke visszatért, és Konohába marad.

- Jó, és? – kérdezte a lány üresen. – Kakashi-sensei már régen nem táplálok iránta érzéseket, és ezt te is tudod. – fejezte be mondandóját a lány, s kilépett az ajtón.

A férfi halkan felsóhajtott majd elvette a lány jelentését, s elkezdte olvasni, nem tudott rá teljesen figyelni, mivel a lány szavai vízhangoztak a fejében.

- Nem táplálsz iránta érzéseket? Tényleg, Sakura, úgy hiszem kár volt hazudni a mesterednek. – mosolyodott el keserűen a férfi, szörnyű volt így látni szeretett tanítványát.

Tudta, hogy ha így halad mindenkit ellök magától. Mióta Sasuke elhagyta a falut, megunta a gyenge és esedékes énjét, ezért jelentkezett Tsunadénál, hogy tanítsa, a háború után mikor Sasuke is visszatért, s egy oldalon küzdöttek meg Kaguyáék ellen, miután vége lett, Sasuke elindult, hogy a bűneiért vezekeljen, ezután jelentkezett Anbunak. Magas pozíciót ért el a küzdelmeinek hála, viszont az érzelmeit elzárta, szülei nem olyan régen haltak meg, azután teljesen magába fordult, egyre komolyabban kezdett el edzeni. Ruhatárát is lecserélte most már szinte csak fekete ruhái voltak. Vállig érő haját megnövesztette, most már a derekát verdeste kiengedve, de a küldetések miatt mindig összefogva hordta. Smaragd szemei nem tükröztek érzelmet, mikor kiért a Hokage házból, elrakta az Anbu maszkját. Egy közeli boltba ment bevásárolni, miután ezt megtette, haza fele indult.

- Sakura-chaaan~. – hallott egy hangot mögüle, lassan hátra fordult, s meglátta a szőke barátját.

- Á, Naruto, szia. – köszönt a fiúnak, s a szőke válla felett elnézve belenézett az ónixokba. – Szia, Sasuke. – köszönt a fiatal férfinak, aki csak bólintott egyet köszönés képen.

- Most jöttél haza a küldetésedről? – kérdezte a kék szemű vigyorogva.

- Igen, ma jöttem haza, előbb voltam Kakashinál, most ha megbocsájtotok, haza szeretnék menni, aludni. – meg se várva a srácok válaszát, hátat fordított, s haza indult.

- Sakuraval mi történt? – kérdezte hirtelen Sasuke.

- A szülei meghaltak, ezt te is tudod, viszont amikor elmentél, hogy a bűneid miatt vezekelj, akkor Sakura csatlakozott az Anbuhoz. – felelte a szőkeség komoran. – Mindenkitől elzárkózott, nem enged szinte senkit se a közelébe, oké, én itt vagyok, mint legjobb barátja, de úgy értem, mint szerelmet, úgy nem enged senkit se a közelébe. Sok hódolója van, mégis eltaszította őket magától, nem akar párkapcsolatot. – fejezte be mondandóját a fiatal férfi.

Az obszidián szemű meglepetten nézte barátját, de ez nem mutatta ki, csak tovább sétált barátja mellett, miközben egy smaragd szemű lányról ábrándozott.

Sakura eközben sikeresen hazaért, levette a cipőjét, majd mezítláb sétált a konyhába, hogy elrakja a megvett ételeket. Mikor ezzel kész lett, elindult a fürdőbe, hogy végre vegyen egy forró fürdőt. Felkapcsolta a fürdőbe a villanyt, majd elkezdte levenni a ruháját, amit utána bele rakott a mosógépbe, majd elindította, addig ő beállt a zuhany alá. Magára engedte a forró vizet, a kezébe vette a cseresznye illatú tusfürdőjét, s azzal bedörgölte magát, majd a kezébe vette a samponját, amivel megmosta a derékig érő haját. Miután leöblítette magát, elzárta a csapot, s egy törölközőbe bebugyolálta magát, majd kiment a fürdőből, egyenesen a szobájába ment. Elővette a fehérneműjét, meg egy nagyobb pólót, ami az édesapjáé volt, mikor felöltözött, visszament a fürdőbe, s a rózsaszín haját megszárította. Elgondolkodva nézett a tükörképére, üres smaragd szemei, már régen nem úgy csillogtak, mint genin korában. Elfordult a tükörtől, és kiment a fürdőből, majd a konyha felé vette az irányt, gyorsan összedobott egy egyszerű ételt, miután megette, berakta a mosogatóba, hogy majd később elmosogat. Már ment volna be a szobájába, mikor kopogtattak az ajtaján. - Ki a fene lehet az? - gondolta magába, s már ment volna az ajtóhoz, mikor eszébe jutott, hogy csak egy póló van rajta, meg a fehérneműje, így inkább felkapott magára egy rövidnadrágot, majd ment a buzgón kopogtatóhoz.

- Ember, ne kopogj már ennyire. – motyogta maga elé, majd kinyitotta az ajtót. – Sasuke? Te mit keresel itt? – kérdezte a lány döbbenten.

- Neked is, szia. Kakashi mondta, hogy mikor kipihented magad gyere a Hokage házba. – felelte a férfi tömören.

- Ah, várj, addig gyere be, gyorsan átöltözök, és mehetünk. – felelte a lány unottan, majd beengedte a fiút, és addig ő bement a szobájába, átvette a nagy pólót egy trikóra, felkötötte a haját, majd kiment a szobájából. – Mehetünk? – kérdezte a fiútól, miután felvette a szandálját.

- Aha. – válaszolta a fiú tömören.

Mikor kiléptek a házból, a lány bezárta, majd a kulcsot elrakva, egyből mentek a Hokagehoz, nem beszélgettek az út közben. Mégis miről tudtak volna beszélni? Akkor szakadt meg a kapcsolatuk, mikor újra elment, hogy vezekeljen a fiú a bűneiért, és durván elutasította a lányt, aki megunva a siránkozásait, belépett az anbuba. Mikor (végre) elérték a Hokage házat, elindultak Kakashi irodájába, mikor elérték, bekopogtak, majd mikor meghallották a „szabad” szót, beléptek a helyiségbe.

- Kipihented magad Sakura? – vigyorgott a férfi a maszkja alatt, mint a tejbe tök.

- Hát, persze. – felelte gúnyosan a smaragd szemű.

- Helyes. – vigyorgott az ezüsthajú. – Holnap reggel indultok egy küldetésre.

- És Naruto? – kérdezte az obszidián szemű.

- Naruto, itthon marad, hogy felkészüljön a Jonin vizsgájára.

- Fasza, nagyon fasza. – felelte a lány unottan. – Még valamit szeretnél, velünk közölni, vagy mehetünk haza, hogy VÉGRE kipihenhessem magam. – felelte a lány fáradtan, mire Kakashi bólintva jelezte, hogy távozhatnak, a lánynak több se kellett sarkon fordult, és már ment volna ki az ajtón, de visszaszólt még. -–A kapunál találkozunk reggel 8-kor, ne késs. -–fordította hátra a fejét a fiú irányába, majd kilépett az ajtón, és haza indult.

- Figyelj rá, Sasuke. – kérte az ezüsthajú a fiút. – És vigyázz rá, ne keljen benned csalódnom. – felelte komoran, mire az obszidián szemű bólintva jelezte, hogy megértette, s ő is távozott az irodából.

Kakashi a széktámlájának dőlt, és kifújta a benntartott levegőt. - Vajon, Sakura meg fog enyhülni az irányodba? – kérdezte magától a férfi. – Na, mindegy, majd kiderül.

Sasuke az utcákat rótta, éppen haza fele tartott. Haza… szülőházát tartotta otthonának, az előző hat évben, vagy Orochimarunál volt, vagy az Akatsukinál, a háború után, meg három éven keresztül vezekelt bűneiért. Mikor oda ért a neki fenntartott házba, amit genin korában is használt, majd mikor belépet konstatálta, hogy áll a por, s dohos szag áradt a házból, ezért a cipőjét levéve egyből kinyitotta az ablakokat. Ő is a mai nap folyamán érkezett csak Konohába. Pontosabban reggel érkezett, és mivel Naruto elvonta a figyelmét nem volt ideje, még hazajönni. Levette a köpenyét, amit a fogasra tett, és elővette a tisztítószereket, majd elkezdte kitakarítani a házat. Pár óra elteltével csillogott, villogott a ház, ő meg az ágyába vetette magát, s el is szenderedett.

Másnap reggel korgó hasára ébredt fel a fiú, leszállt az ágyról, majd megreggelizett, s az órára ránézve konstatálta, hogy hamarosan indulnia kellett a találkozó helyére. Felvette a cipőjét, a köpenyét, és a táskáját, amibe már tegnap délután összerakta a cuccát. Kilépett az ajtón, majd bezárta, elindult a találkozó helyre, s mikor odaért konstatálta, hogy Sakura még nem érkezett meg.

- Késni? Ezt inkább nekem kellett volna mondanom neked. – nevetett fel halkan a fiatal férfi.

- Tévedsz, már itt voltam, csak rád vártam. – bújt elő rejtekhelyéről a lány anbu maszkja arcát takarta.

Az obszidián szemű tetőtől talpig végig mérte a lányt, s rá kellett jönnie, hogy már régen nem az az idegesítő kislány, aki volt. A háborúban is ez a gondolat mente volt, csak akkor még ő maga se hitte el, most már elhiszi. Ott domborodott a lány, ahol kellett, felpezsdült a vére, mikor a lányra nézett, birtokolni akarta. Az a híres Uchiha birtoklási vágy, bárkinek ki tudná tépni a szívét a helyéről, aki csak ránézne az ő cseresznyevirágára.

- Kibámészkodtad magad? – kérdezte a lány fagyosan, mire a fiú magához tért. – Oké, most hogy figyelsz, akár el is indulhatunk.

A fiú válaszát meg se várva elindult a kapu felé, az őröknek intett egyet, az obszidián szemű követte a rózsaszín cselekedetét. Hangtalanul ugráltak egymás mellett a fákon, mindketten el voltak merülve gondolataikban. Egyedül ebédelni álltak meg, illetve hogy megtöltsék kulacsaikat, s folytatták útjukat. A nap a horizonton elkezdett lemenni, narancssárgás égboltból átment át ment sötétkékbe, mikor lebukott a nap, a horizontról.

- Álljunk itt meg, még messze van az úti célunk. Nekünk meg pihennünk kell. – felelte a lány, s lerakva a táskát magáról, elővette a hálózsákját, s belefeküdt, a fiú követte a mozdulat sorait a lánynak. Egymás mellett feküdtek némán, és hallgatták, a tűz halk ropogását.

Sakura a tűz nyugodt hangjára lassan elszundított, az obszidián szemű a csillagokat figyelte, miközben azon gondolkodott, mit ronthatott el, a lánnyal kapcsolatban. Az elmélkedését egy zörej törte meg, egyből elővette katanáját, miközben a rózsaszínt halkan ébresztgette.

- Sakura, ébredj. – keltegette a lányt, aki morcosan nyitotta ki smaragd szemeit, mikor látta, hogy a fekete hajú kezében a katanája van, s a szemeivel üzent, hogy „van itt valaki” a lány vette az üzenetet alig láthatóan bólintott egyet, s ki mászott háló zsákjából a maszkját visszahelyezte az arcára, majd eltűnt.

Pár perccel később vissza érkezett a lány, egy idegennel.

- Miért bujkáltál a bokorban? – kérdezte a rózsaszín, miközben levette az idegenről a csuklyáját. – Mit keresel itt kislány?

- Nem vagyok kislány! 18 éves vagyok. – felelte a barna hajú.

- Kit érdekel, miért bujkáltál a bokorban? – vette elő kunai-át, s a lány torkához szegezte.

- Sakura, ezt azért nem kéne. – felelte az obszidián nyugodtan.

- Sakura? Azt mondta, hogy Sakura? Haruno Sakura? – nézett a fiú szemébe, aki bólintott egyet. – Akkor ön, Uchiha Sasuke.

- Igen, az vagyok, miért bujkáltál a bokorban?

- Mert nem mertem közelebb jönni senpai-hoz. – felelte a lány elpirulva.

- Csak nem rajongód van Sasuke? – felelte a nő gúnyosan mikor levette a maszkját.

- Nem, Sakura-senpainak. – nézte a rózsaszínt csillogó szemekkel a kék szemű.

- Egyáltalán, hogy hívnak? – kérdezte az obszidián szemű.

- Miyakonak hívnak. – mosolyodott el a lány kedvesen.

- És most mit csináljunk vele? – kérdezte a smaragd szemű társától.

- Öhm, igazából a kagem küldött elétek. – vakarta meg a tarkóját a barna hajú.

- Ennyire súlyos a dolog? – kérdezte az obszidián szemű.

- Igen.

- Akkor nincs más megoldás, napkeltekor indulunk, pihenjétek ki magatokat, addig őrködök. – felelte a rózsaszín komoran, mire a kettő bólintott, s elhelyezkedve a tűzköré lepihentek.

Pár órával később a horizonton megjelent a nap első sugarai, Sakura elkezdte keltegetni a többieket, akik összeszedték a cuccaikat, majd folytatták útjukat Vas földje nincs a közelben, többször is megálltak pihenni.

5 nap telt el utazásuk kezdete óta, Miyako állandóan fecsegett, a rózsaszín hajú már kezdte unni az állandó fecsegését a lánynak, mikor eltört nála a mécses.

- Nem bírnád befogni, csak 5 percre? Olyan kurva nehéz befogni? Ennyi idősen nem fecsegtem ennyit, mint ahogy te most csinálod.

- Nem-e? – kérdezte az obszidián szemű. – Szerintem többet fecsegtél, mint ez a lány.

- Te mégis honnan tudhatnád? Nem voltál akkor már a faluba. Elmentél Orochimaruhoz (Lurochimaru by:. szerk.), nem tudsz rólam semmit. – sziszegte a smaragd szemű.

A rózsaszín tovább sétált, mire az obszidián szemű egyet sóhajtott.

- Sakura-senpai, mindig ilyen… rideg volt? – kérdezte a lány halkan.

- Nem. Sakura régebben, sokkal, mosolygósabb volt. – indultak el a lány után.

- Mi történt? Hogy értette azt, hogy elmentél Orochimaruhoz?

- Még 14 évesen elmentem Orochimaruhoz, hogy megbosszuljam a klánomat. Három évre elhagytam Konohát, majd a háborúban csatlakoztam újra, akkor vesztettem el karomat is, mikor Narutoval harcoltam. Az után újra leléptem Konohából, hogy vezekeljek bűneimért, viszont Sakurát visszautasítottam. Eléggé csúnyán, szóval szerintem most a pokolra kíván.

- Félsz. – jelentette ki a lány gondolkodás nélkül.

- Miért félnék? – kérdezte az obszidián szemű.

Miközben ők elbeszélgettek, a smaragd szemű hátra pillantott párszor, s féltékenység telepedett szívébe. Ő maga se értette, hogy miért lett féltékeny, mivel már nem szereti az obszidián szeműt. Egy pillanatra meghallott egy neszt a fák közül, s megállt egy helyben, majd az egyik kunai-át elővéve, Sasukék beérték a rózsaszín hajút, már kérdezték volna, hogy miért álltak meg, mikor ők is meghallották a neszt.

- Végre, valami kis izgalom. – suttogta maga elé a lány, s gonosz vigyor jelent meg az arcán, amit a maszktól nem lehetett látni. – Maradjatok itt, mindjárt jövök.

A választ meg se várva, eltűnt, s egy nagy csattanás hallatszódott a távolban, majd a fák sűrűjéből előbukkant egy ismerős szőke hajzuhatag.

- Naruto? Te mi a fészkes fenét keresel itt? – kérdezte a fekete szemű.

- Ja, én is szeretném ezt tudni. – jelent meg a rózsaszín öklét ropogtatva.

- S…Sakura-chan. – kezdett el hebegni a kék szemű, s magában elkezdett fohászkodni a nem létező istenekhez, miszerint, ha szeretik őt, akkor nem fogják hagyni, hogy a rózsaszín bemosson neki akkorát, hogy a szomszédos országban is meg fogják érezni, de szegényt a szerencse teljesen elhagyta, így a smaragd szemű úgy behúzott neki, hogy egyből kiterült.

- Sakura-senpainak ekkora ütése van? – kérdezte a lány kitágult szemekkel.

- Dehogy, ez még kicsi volt. Látnod kellett volna a háborúban. Nem egy krátert csinált pusztán az öklével. – mesélte a férfi büszkén.

- Én is itt vagyok, ha nem tudnátok. – sziszegte a rózsaszín, idegesítette a lány, ott lebzselt mindig az obszidián közelében, nem tudja, hogy miért, de megijesztette ez az érzés őt.

- Föld hívja Sakura-senpait. – lengette meg a barna hajú a smaragd szemű előtt a kezét, addig a pillanatig, amíg a lány nem fogta meg a kezét, s nem kezdte el szorítani neki.

- Ne lengesd előttem a kezedet, soha többet. – válaszolta fagyosan, majd elengedte a lány kezét. – Menjünk. Te meg menj haza Naruto. Elegen leszünk ennyien. Hinata biztos aggódik érted.

- Oké, ha kell a segítség, csak küldjetek egy sólymot. – vigyorgott a fiú, majd egy pukkanás kíséretében eltűnt.

Sakuráék tovább folytatták útjukat estefelé elérték a Vas országát. Elértek egy fogadót, amit a lány mutatott.

- Nagyapa, megérkeztünk. – köszönt a lány mosolyogva, s levette cipőjét.

- Üdv itthon, Miyako. – üdvözölte mosolyogva unokáját, egy ősz férfi, nem lehetett több 60 évesnél. – Üdvözölöm Önöket, Amon Hirashi vagyok a fogadó tulajdonosa.

- Üdvözlöm Hirashi Úr… - kezdett bele a rózsaszín hajú a bemutatkozásba, mire a férfi félbeszakította.

- Csak, Hirashi gyermekem. – mosolyodott el bajsza alatt a férfi, mire a lány is megengedett egy halvány mosolyt, amit a férfi nem láthatott a maszkja miatt.

- Rendben, Haruno Sakura vagyok, és a társam Uchiha Sasuke. Köszönjük, hogy befogadnak az éjszakára. – hajolt meg a lány, amit a fiú is követett.

- Ugyan, nem kell itt hajolgatni, tegyük félre a formalitásokat. Tudom, hogy a Hokagejük küldött benneteket, hogy megmentsétek az országunkat. Ezek a banditák a háború idején Madaraék mellett álltak, és újra el akarják hozni a háborút, hogy az ez a béke időszak megszűnjön, és újra elhozzák a háborút.

- De miért? – kérdezte érdeklődve Miyako.

- Na, szerinted miért? Káoszt akarnak szítani az országok között, és úgy érzem, hogy nem egyedül van így ez a bandita csapat. – válaszolta komoran a rózsaszín. – Mikor fognak felbukkanni legközelebb a banditák?

- Holnap lesz itt egy fesztivál, és azon is meg fognak jelenni, és ti is „előadók” lesztek.

- Nagyapa, én is? – nézte nagyapját csillogó szemekkel.

- Nem, te gondolom, nagyapádnak fogsz segíteni. – szólalt meg a fekete hajú, mire az ősz hajú férfi bólintott egyet.

- Kár. – szontyolodott el a lány. – Pedig segítenék nektek.

- Inkább ne. – válaszolta a lány morogva, közben levette a maszkját az arcáról.

- Jól van gyerekek, nem kell, hogy elmérgesedjen a helyzet, inkább mutasd meg a szobájukat, biztosan azért ilyen a kisasszony, mert elfáradt. – mosolyodott el a férfi.

- Na, szóval, ez lesz a szobátok. – mosolyodott el a lány halványan. – Oh, és még valami, Sakura-senpai táncos lesz, Sasuke-senpai meg tűznyelő.

- Fasza. – sziszegte a lány, majd a cuccát lerakta az egyik tatami mellé, a srác is letette a cuccát, a másik tatami mellé, majd egymásra néztek.

Különös érzés fogta el őket. Sasuke levette magáról a köpenyét, amit az egyik székre tett, majd közelebb lépett a lányhoz, aki nem lépett hátra a fiú cselekedetétől, érdeklődve figyelte, hogy mit csinál a fiú, aki egyre közelebb ért a lányhoz, majd a kezébe fogott egy tincset.

- Megnőtt. – motyogta, majd halványan elmosolyodott az obszidián szemű, s oda hajolt, és megpuszilta a lány homlokát.

A lány nem tudott megszólalni, és arcán megjelentek a régen látott pirosodás.

- Miért pirultál el cseresznyevirágom? – kérdezte a férfi kacéran, majd átölelte a lány derekát.

- Nem vagyok a cseresznyevirágod! – sziszegte a lány, s levette a fiú kezét a derekáról. – És ne nyúlj hozzám, inkább nyúlj Miyakohoz, ő még örülne is. – felelte gúnyos mosolyos társaságában.

- Csak nem féltékeny vagy, Sakura? – kérdezte mosolyogva a rózsaszíntől.

- Én? Féltékeny? Arra a csajra? Soha nem lennék féltékeny rá. Amit irántad éreztem, annak már vége. – mosolyodott el győztesen, majd kikerülve a fiút, háló ruháját megfogva elindult a női fürdő helységbe.

A fiú meglepődve nézett maga elé, majd hirtelen felnevetett, s megrázva a fejét, megfogta a háló ruháját, s elindult a férfifürdő helységbe. Miután végzett, vissza slattyogott a szobájukba, ahol a lány már mélyen szuszogott a tatamin, halványan elmosolyodott, majd a székre lerakta a ruháját, s befeküdt a másik tatamiba.

- Mit teszel velem, te lány? – kérdezte halkan, majd lehunyta a szemét, s pár perc múlva már aludt is.

A rózsaszín hajú álmában, visszatért a csatatérre, körülötte mindenütt halottak, véres kezeire ránézett, s elfogta a rémület, kereste barátait, de holtan találta őket. Az obszidián nem messze tőle haldokolt, egyből oda rohant, s próbálta gyógyítani. A fekete hajú halványan elmosolyodott, s azt suttogta, hogy „szeretlek”, majd kilehelte a lelkét. Sikítva ébredt fel, a fekete hajú egyből felriadt a sikításra, s ránézett a lányra kómásan, majd látta, hogy remeg a teste, egyből átölelte.

- Shhh, nincs semmi baj. – simogatta a hátát a rózsaszínnek.

- Mindenhol vér. – suttogta rémülten.

- Cseresznyevirágom nyugodj meg, nincs sehol se vér. Mit álmodtál? – kérdezte ódzkodva.

- Visszatértem a csatatérre, kerestelek titeket, te pár méterre tőlem voltál, haldokoltál, oda futottam hozzád, és a karjaim között haltál meg, nem tudtalak megmenteni. – potyogtak a könnyei némán.

- Sakura, figyelj. – fordította maga felé a lányt. – Nincs semmi baj, élek, látod. – tette a szívéhez a lány kezét. – Nem lesz semmi baj, jó? – nézett a lány szemébe, s megpuszilta a homlokát.

- Ne merészelj meghalni valaki által, mert én foglak feltámasztani, és addig ütlek, amíg kórházba nem kerülsz. – suttogta, miközben belenézett az ónixokba.

- Hát, persze kicsi lány. – válaszolta egy halvány mosoly kíséretében. – Gyere, aludjunk. – húzta magához a tatamijára.

- Hékás! Ki mondta, hogy a tatminodon fogok aludni? – kérdezte vörösödve.

- Én! Na, aludjál cseresznyevirágom. – takarta be magát, s a lányt, majd pár perc múlva elszenderedett. A lány hallgatta a fiú egyenletes légzését, majd a biztonságban lévő karban, elszenderedett.

Másnap reggel az obszidián szemű ébredt fel, konstatálta magában, hogy mennyit változott a rózsaszín. Kislányos vonásai eltűntek, ott domborodott ahol kellett, imádta az illatát, s ahogy karja között fekszik, hozzábújva, tudatosult benne, hogy régen meg akarta ölni, az utolsó kötelékeket is el akarta vágni, de most? Most viszont kitépné annak a szívét, aki hozzá merne érni az ő szerelméhez. Szerelméhez? Mikre nem gondol, butaság! Vagy talán mégse? Végig simította a lány arcát, majd a szemei a lány ajkára tévedtek. - Nem szabad! – gondolta magában a férfi, majd megrázta a fejét, s ki akart mászni a lány mellől, de ő nem engedte el, s a férfi mellkasára feküdt.

- A picsába! – suttogta halkan, hogy ne ébressze fel a lányt, de ahogy rajta fekszik, az alsó testrésze egyből életre kelt.

Imádkozott a jó istenhez, hogy Sakura ne vegye észre, és ne rombolja porig a fogadót. A lány elkezdett ébredezni, s látta, hogy az obszidián szemű vörösödve figyel rá, nem értette, hogy miért, majd megérezte a férfi testének reakcióját, ahogy rajta feküdt.

- Esküszöm, nem én húztalak a mellkasomra, és nem én tehetek róla, ahogy… - nem tudta befejezni a mondatát, mivel a lány felült, s a férfiból kiszökött egy sóhaj.

- Olyan aranyos vagy. – suttogta a lány, vággyal teli tekintettel, s megnyalta a felső ajkát.

- S… Sakura, szállj le rólam! – nyögdécselte a fiú.

- Ugyan, miért szálljak le rólad Sasuke-kun. – suttogta a fiú fülébe, mire a férfi megdermedt, majd kábultan megfogta a lány csípőjét, s maga alá fordította, s leszorította a lányt.

- Ügyes próbálkozás, de Sakura, már nem hív úgy, hogy „Sasuke-kun”. – villantotta meg sharinganját.

- Eh, pedig azt hittem, hogy tetszett. – egy pukkanás kíséretében megjelent Miyako.

- Hol van Sakura? – kérdezte sziszegve a lánytól.

- A társaim már játszanak vele. – mosolyodott el ördögien. – Nem tehetsz érte semmit, gyenge vagy, hogy megmentsd őt! – nevetett fel gonoszan, mire a férfi az egyik kunaiát előkapva elvágta a lány torkát.

Összeszedte a cuccát, s a lányét, kirohant a szobából, s a lány keresésére indult. A rózsaszín hajú egy tömlöcben ébredt fel, s mikor észrevette, hogy le van láncolva.

- A büdös picsába! – sziszegte, majd megpróbált felállni, de nem tudott, mivel a láncok visszahúzták, ekkor lépett be, Hirashi, egy gonosz vigyor kíséretében. – Hol van Sasuke? – kérdezte higgadtan.

- Miyako játszadozik vele, ha érted, hogy értem. – vigyorodott el kajánul.

- Ti terveztek háborút indítani, jól sejtem? – tette keresztbe a lábait, s unottan nézett a férfire. – Szánalmas. És, ha azt hiszed, hogy Sasuke nem veszi észre, a cseled, akkor bolond vagy.

- Nem vagy abban a helyzetben, hogy pofázz, te szajha! – csapta arcon a lányt a férfi. – Most viszont játszadozzunk, de nem ebben a testben. – vigyorodott el, majd megszüntette az alakját, s a lány előtt termett, egy magas vörös hajú, kék szemű, tetovált férfi, akinek sebhely volt az arcán.

Közelebb lépett a lányhoz, majd letépte róla a felsőt, és a rövidnadrágot, majd elkezdte csókolgatni a lány nyakát, egyik kezével markolászta a lány mellét, míg a másik egyre lejjebb, és lejjebb ment.

- Engedj el, te mocsok! Ne nyúlj hozzám! – sziszegte a lány, s ficánkolt a férfi kezei alatt, s felemelte az egyik lábát, majd egy határozott mozdulattal tökön rúgta, mire a férfi legörnyedt, ő meg a lábszárával úgy arcon vágta, hogy kiterült a férfi ájultan.

Látta, hogy a férfi övéhez van csatolva a kulcsok kinyújtotta a lábát, s leszakította az övről, majd a szájába bevéve, közelebb húzta a kezét, majd nagy nehezen elfordította a kulcsot, s ezzel lepattant az egyik kezéről a lánc. Kivette a szájából a kulcsot, majd a másik kezéhez illesztve kinyitotta, majd a férfit kibilincselte a falhoz a kulcsokat meg magánál tartotta. Magára nézett, majd konstatálta, hogy így nem mehet ki, körbe nézett a cellába, majd az ágyat meglátva, levette róla a lepedőt, kettészakította, s a felsőtestéhez kötötte az egyiket, a másikat meg az alsótestéhez kötötte. Elvette a férfitól a fegyvereit, de mivel eszébe jutott az, hogy nem kéne azt hagynia, hogy ha felébredne, akkor elordítsa magát, hogy megszökött, ezért a régi felsőjét a férfi szájába rakta, a régi nadrágját meg a férfi szája köré tekerte.

- Ezt neked, te pöcs! – sziszegte, majd az ajtóhoz ment, amit halkan kinyitott, majd azt bezárva, összekötötte a haját a kezén lévő hajgumival, s a kunait maga elé helyezve lopakodott.

Már pár órája ment a folyosókon, de eddig még nem találta meg a kijáratot, majd egyszer csak, víz csobogására lett figyelmes, a hang irányába kezdett futni, mikor a háta mögül hallotta, hogy a banditák követik, ezért gyorsabban kezdett el futni, majd az ablakon kiugorva a mélybe zuhant.

Folytatása következik…